A downloadable game

…[ „Nos tehát, uraim, az ittlétük oka immáron tisztázódott: Önök annak a hamarosan induló expedíciónak a tagjai lehetnek, mely néhány héten belül elhagyja New Yorkot, és a kontinens mentén a venezuelai Caracast érintve elhajózhatnak a brazíliai Gunupa városáig, onnan pedig fel az Amazonason és a Rio Negrón egészen Barcellos városáig.” – ismét mosoly – “Nem kertelek uraim: ez igen jelentős kerülő. A munkások által csak Sleepy Townnak nevezett bányaváros innen még jó két-háromheti járóföldre van keresztül az őserdőn. Azért választottuk ezt az utat, mert az Rio Japura torkolatvidéke az év ezen szakaszában teljességgel hajózhatatlan az állandó esőzések – avagy ahogy az ottaniak mondják, az esős évszak – miatt, míg a Negro járható. Szóval az esős évszak első negyedében, úgy július elején kötünk ki Barcellosban, ahol vezetőt és hordárokat toborzunk, hogy segítsék az átkelésünket az esőerdőn. Augusztus első felére pedig már mindenki „Sleepy Townban” ágyban alhat”.

A teremben csend honol: a vendégek magukban mérlegelik a hallottakat, de következtetésig nem juthatnak el. Az idősebb Carlwunkler ismét magához ragadja a szót:

„Nos uraim, van kedvük étlen szomjan az esőben gyalogolni egy teljes hónapon átkeresztűl a brazíliai őserdőn, hogy utána ünnepelt tudósként térjenek vissza, miután - minden bizonnyal – felfedeztek egy új fő- emlőst?” ]...

StatusReleased
CategoryPhysical game
Rating
Rated 5.0 out of 5 stars
(1 total ratings)
AuthorStalking Crow Games
GenreRole Playing
Tagscthulhu, Horror, Lovecraftian Horror, Tabletop

Leave a comment

Log in with itch.io to leave a comment.